A chi-kung gyakorlatok elősegítik az emberi chi és a természeti erők harmóniájának kialakulását.

Segítenek az időjárás és az évszakok változása során kialakulható betegségek elkerülésében.

A Chi-kung története, fajtái

A Chi-kung története négy időszakra osztható.
Az első időszak története bizonytalan, de kezdetét az Yi Jing (I Ching) megjelenésére teszik, i. e. 1122-re. Ebben az időszakban az egészség megőrzésére és javítására szolgáló Chi-kung gyakorlatokat fejlesztettek ki leginkább. Ez az időszak egészen a Han-dinasztia idejéig tartott (i. e. 206), amikor a buddhista meditációs technikák beáramlottak Indiából. Ez a hatás jelentette a második időszak kezdetét, a vallásos chi-kung korszakát. Ez a Liang-dinasztiáig tartott (i. sz. 502-557), amikor felfedezték, hogy a chi-kung harci célokra is használható. Ez volt a harmadik időszak, a harci Chi-kung kora. Több különböző harci Chi-kung terjedt el a buddhista és a taoista Chi-kung elmélete és alapelvei alapján. Ez a korszak a Qing-dinasztia 1911-es bukásáig tartott. A negyedik korszakot innentől számíthatjuk, mely napjainkig tart és a különböző Chi-kung gyakorlatok (pl. kínai, indiai, japán) keveredése jellemző rá.

 

Az első időszak (A Han-dinasztia, – i.e. 206 – előtt):

Qin Shi Huang-ti Shi Huang Ti (a Sárga Császár) uralkodásának idején (i. e. 2690 – 2590) már a Nei Ching-ben (A Sárga Császár Belgyógyászati könyve) ismert módszer volt a Bian Shi (kőszondás vizsgálat) az emberi chi-körforgás szabályozására.

Lao Ce a Chou-dinasztia idejében (i. e. 1122 – 934) említést tesz bizonyos légzéstechnikákról a Tao Te King-ben. Hangsúlyozta, hogy az egészség elérésének módszere a koncentráció a chi-re, és a lágyság elérése.

i. e. 300 körül a Taoista filozófus Chuang Ce leírta a kapcsolatot az egészség és a légzés között Nan Hua Jing című könyvében. Állítása szerint az igazi ember (azaz hallhatatlan) légzése a sarkáig ereszkedik le, a normális emberé csak a torokig, ami sugallja, hogy már abban az időben alkalmaztak a chi áramoltatására szolgáló légzéstechnikákat.

A Qin és Han-dinasztia uralkodása alatt (i.e. 221 – i.sz. 220) keletkezett irodalomban több gyógyászati utalás is szerepel a Chi-kungal kapcsolatban, mint pl. a Nan Jing (Értekezés a működési rendellenességekről), amit Bian Que írt. Ebben a légzés, mint a chi áramlását megkönnyítő és növelő módszer jelenik meg. A Zhang Zhong-Jing által írt Jin Kui Yao Lue (Receptek az Arany Kamrából) könyv úgy tárgyalja a légzés alkalmazását és az akupunktúrát, mint a megfelelő chi áramlás fenntartóit. Wei Bo Yang könyve a Zhou Yi Can Tong Qi (Összehasonlító tanulmány a Zhou (dinasztia) beli Változások Könyvéről) feltárja az emberi lények kapcsolatát a természeti erőkkel és a chi-vel.

Ebben az időszakban két fő Chi-kung – oktatási típus létezett. Az egyik fajtát a konfuciánus és a taoista tudósok használták, főleg egészségük megőrzésére. A másik típusú Chi-kungot orvosi célból alkalmazták, tűk vagy gyakorlatok használatával a chi szabályozására vagy betegségek gyógyítására.Az oktatás egésze a természetes életmód követését, valamint az egészség megőrzését és javítását helyezte középpontba.

 

A második időszak (A Han-dinasztiától a Liang-dinasztiáig – i.e. 206 – i.sz. 502):

A Keleti Han-diasztia uralkodásának idején (i.sz. 58) áramlott be a buddhizmus Indiából. A Han Császár igazhitű buddhistává vált és a buddhizmus gyorsan elterjedt. Sok buddhista meditáció és Chi-kung gyakorlat, amelyet Indiában már régóta használtak, beépült a kínai kultúrába.

A Chan (japánul: Zen) buddhista csendes meditáció új korszakot jelentett a kínai Chi-kung-ban. A chi-kung oktatás ezekben a buddhista irányzatokban arra irányult, hogy a gyakorlók elnyerjék a buddhaságot. A gyakorlatok és az elmélet a buddhista szent iratokban került lejegyzésre és titkos maradt.

Nem sokkal azután, hogy a buddhizmus beáramlott Kínába, a taoista Zhang Dao Ling elegyítette a hagyományos taoista alapelveket a buddhizmussal, így kialakítva egy vallást, melynek neve Dao Jiao. A meditációs módszerek mindkét forrás alapelveinek és oktatási módszereinek keverékéből alakultak ki. Mivel Tibet kialakította a saját buddhizmusát önálló oktatási módszereivel és rendszerével a Buddhaság elérésére, őket is meghívták prédikálni Kínába. Így idővel az ő gyakorlataik is beépültek a már létező rendszerekbe.

Ebben az időszakban történt, hogy a hagyományos kínai Chi-kung gyakorlói összehasonlíthatták művészetüket a főként Indiából beáramló vallási chi-kung gyakorlatokkal. Míg a tudományos és orvosi Chi-kung elsősorban az egészség megörzésével és fenntartásával foglalkozott, az újonnan érkezett vallási Chi-kung jóval többről szólt. A korabeli dokumentumok és Chi-kung stílusok világosan megmutatják, hogy a vallásos gyakorlók jóval mélyebb szinten edzették chi-jüket, számos belső testi funkció megdolgoztatásával, azért küzdvén, hogy ők maguk irányíthassák testüket, elméjüket és szellemüket a reinkarnációs körforgásból való kiszakadás reményében.

A Jin-dinasztia (i.e. 3. század) idejében egy híres gyógyító Hua Tuo akupunktúrát alkalmazott altatásként sebészeti beavatkozásoknál.

A taoista Jun Qian állatmozgások felhasználásával létrehozta a Wu Qin Xi-t (Öt állat mozgásrendszere), amely megtanította az embereket, hogyan növeljék a chi-áramlásukat bizonyos mozdulatokkal. Ugyanebben az időszakban Ge Hong gyógyító említést tesz könyvében arról, hogy a chi az elme használatával irányítható és fejleszthető.

Az i.sz. 420 és 581 közötti időszakban egy Tao Hong-Jing nevű mester összeállítja a Yangshen Yan Ming Lu-t (Feljegyzések a test táplálásáról és az élet meghosszabbításáról), amely számos Chi-Kung technikát mutatott be.

Ebben az időszakban három vallásos Chi-kung iskola létezett, amely befolyásolta és irányította a Chi-kung alakulását. Ezek az indiai buddhizmus, a tibeti buddhizmus és a taoizmus. Majdnem az összes vallásos Chi-kung titkos maradt a kolostorokban. Az Chi-kung oktatás a reinkarnációból való kitörést célozta. A vallásos Chi-kung elmélete viszonylag mélyebb, mint a nem vallásos Chi-kung elmélete, és az edzés nehezebb. Az ekkor kialakított Chi-kung sorozatok hatékonyabbnak tűntek mint a régebbiek.

 

A harmadik időszak (A Liang-dinasztiától a Qing-dinasztai uralkodásának végéig – i.sz. 502 – 1911):

A Liang-dinasztia idejében (502 – 557) a császár meghívott egy buddhista szerzetest. Da Mo (Bodhidharma), aki korábban indiai herceg volt párbeszédet folytat a császárral, de a császár tetszését nem nyeri el Da Mo buddhista elmélete. Da Mo visszavonul, majd két könyvet ír, a Yi Jin Jing–et (Az izmok és inak átalakításának könyve) és a Xi Sui Jing –et (A csont és az agyvelő tisztításának könyve), melyeket a Shaolin-kolostorban tanít a szerzeteseknek. Az előbbi megtanította a szerzeteseket arra, hogy hogyan erősítsék meg a testüket és hogyan őrizzék meg az egészségüket. Az utóbbi pedig arra, hogy miként használják a chi-t a csontvelő megtisztítására, valamint vérük és immunrendszerük megerősítésére, csakúgy, mint az agy energiával való feltöltésére és a megvilágosodás elérésére. A Shaolin papok miután alkalmazták az izom-ín átalakító gyakorlatokat, rájöttek, hogy nem csak az egészségi állapotukban történt javulás, hanem fizikai erejük is megnövekedett. Amikor ezeket a gyakorlatokat beépítették a harcművészeti formákba, jelentősen megnőtt a technikáik hatékonysága. Emellett a Chi-kung harci tréning mellett a Shaolin papok létrehozták Kung-fu öt állat stílusát, melyek a sárkány, tigris, daru, leopárd és kígyó harcmodorait imitálta.

A kolostoron kívül a Chi-kung fejlődése folytatódott a Sui- és a Tang-dinasztia ideje alatt (581 – 907). Chao Yuan Fang állította össze a Zhu Bing Yuan Hou Lun értekezést (Értekezés a különböző betegségek eredetéről és tüneteiről), amely rendkívül értékes enciklopédia a Chi-kung módszereiről, mivel 260 féle chi-áramlást fokozó technikát sorol fel. A Qian Jin Fang (Ezer arany recept) amelyet Sui Si-Mao írt leírta a chi irányításának módját és a Hat Hang használatát. A buddhisták és taoisták már régóta alkalmazták a Hat Hangot a chi ideiglenes szabályozására a belső szervekben. A Wang Tao által ít Wai Tai Mi Yao (A különlegesen fontos titkok) a légzés és a gyógynövényes terápia szerepét taglalta a chi-áramlás rendellenességeinek kezelésére.

A Song-, Jin-, és Yuan-dinasztiák idejében (960 – 1368) Zhang An Dao könyve, a Yang Shen Jue (Életet tápláló titkok) számos Chi-kung gyakorlatot tárgyalt. Zhang zi-He könyve, a Ru Men Shi Shi (A konfuciánus szemlélet) leírja, hogy miképpen lehet felhasználni a Chi-kungot az olyan külső sérülések kezelésére, mint a vágások és ficamok. Li Guo könyvében, a Lan Shi Mi Cang-ban (Az orchidea szoba titkos könyvtára) leírást ad a Chi-kung és a gyógynövények felhasználásáról a belső rendellenességek kezelésére. Zhu Dan-Xi elméleti magyarázattal szolgált a Chi-kung szerepéről a betegségek gyógyításában a Ge Zhi Yu Lun-ban (További tézis a teljes tanulmányból).

A Song-dinasztia korában (960 – 1279) Chang San-Feng alkotta meg a Tai-Chi Chuan-t. A Tai-Chi Chuan másképpen használta fel a Chi-kungot mint a Shaolin. Míg a Shaolin a Wai Dan (Külső Elixír) Chi-kung gyakorlatokat alkalmazta, addig a Tai-Chi Chuan a Nei Dan (Belső Elixír) Chi-kungot emelte ki. (Lásd: Wai Dan és Nei Dan)

1026-ban Dr. Wang Wei-Yi megtervezte és megépítette a híres akupunktúrás rézembert és könyvet is írt, a Tong Ren Yu Xue Zhen Jiu Tu (A rézember akupunktúra és moxibusztió illusztrációi) címmel, amely magyarázattal szolgál a 12 belső szerv és a 12 chi-vezeték kapcsolatáról. A világon elsőként rendszerezte az akupunktúra elméletét és alapelveit. 1034-ben Dr. Wang akupunktúrával gyógyítja meg Ren Zong császárt. Az uralkodó támogatásával virágzásnak indul az akupunktúra. A császár építtetett egy templomot az akupunktúrás orvosi kutatások elősegítése érdekében Bian Que-nek, aki a Nan Jing könyvet írta, és az akupunktúra ősatyjaként tisztelte őt. 1102 és 1106 között Dr. Wang felboncolta az elítéltek holttestét, így egészítvén ki a Nan Jing-et. Munkája nagyban hozzájárult a kínai orvoslás és Chi-kung továbbfejlődéséhez, mivel ő határozta meg tisztán és érthetően az emberi test chi-körforgását.

Később a déli Song-dinasztia korában (1127 – 1279) Yue Fei marsall számos belső Chi-kung gyakorlatot és harci művészetet fejlesztett ki. Ő alkotta a Ba Duan Jin-t (A nyolc brokáttekercs), hogy katonáinak egészségi állapotán és erején javítson. Ezenkívül a Xingyi (vagy: Hsing Yi Chuan)  belső harci stílus és a Sas-stílusú harcművészet megalkotójának is számon tartják.

Ettől az időtől kezdve egészen a Qing-dinasztia koráig (1911) számtalan különböző Chi-kung stílust fedeztek fel. Az ismertebbek közé tartozik a Hu Bu Gong (Tigrislépéses Gong), Shi Er Zhuang (Tizenkét állás) és a Jiao Hua Gong (Koldus Gong). Ugyanebben az időszakban sok, a Chi-kunggal összefüggő iratot adtak ki, mint például a Bao Shen Mi Yao (A testnedvek védelmének fontos titkos dokumentuma), amelyet Cao Yuan Bai írt. A Chen Ji-Ru által írt Yang Shen Fu Yu –t (Rövid ismertető a test táplálásáról), amely bemutatja a három kincset: a Jing-et (esszencia), Chi-t (belső-energia) és a Shen-t (szellem).  Ezen felül Wang Fan-An áttekintést és összefoglalást nyújtott a korábban megjelent kiadványokról a Yin Fan Ji Jie-ben (Teljes körű ismertető az orvosi előírásokról. Wang Zu-Yuan bemutatta a tizenkét brokáttekercset és elképzelését az álló és mozgásban végzett Chi-kung gyakorlatok összekapcsolásáról Nei Gong Tu Shuo (A Nei Gong illusztrált magyarázata) című könyvében.

A késői Ming-dinasztia korában (1640) a Taiyang harcművészeti stílusalapító alakította ki a Huo Long Gong (Tűzsárkány Gong) harci Chi-kung stílust. A másik belső stílusú harcművészetről, a Baguazhang-ról(vagy: Pa Kua Chang – Nyolc Trigram Tenyér) úgy tartják, hogy Dong Hai-Chuan fejlesztette ki a késői Qing-dinasztia idejében (1644 – 1911). Jelenleg a Tai-Chi Chuan, a Hsing Yi Chuan, és a Pa Kua Chang a három legnépszerűbb belső stílusú harcművészet a világban.

A Qing-dinasztia korában a tibeti meditációs és harci technikák terjedtek el a Kínában. Ez annak volt köszönhető, hogy a királyi palota mandzsu uralkodói és más, magas rangú személyek is támogatták, és érdeklődtek iránta.

Az ebben az időszakban alkalmazott Chi-kung jellemzői, hogy a Chi-kungot beépítették a harci művészetekbe, így létrejöttek a harci Chi-kung stílusok. Több irat látott napvilágot az orvosi Chi-kungról, mint a chi-kung más fajtáiról, és az akupunktúra népszerűségének a csúcsára jutott. A kínai társadalomban egyre népszerűsödtek a különböző Chi-kung stílusok, a vallási Chi-kung viszont továbbra is titkos maradt.

A negyedik időszak (A Qing-dinasztia uralkodásának végétől napjainkig):

A Qing-dinasztia 1911 –es bukásával és a Kínai Köztársaság megalakulásával a nemzet addig nem tapasztalható módon kezdett el változni. Az eltelt idő alatt a Chi-kung új korszaka köszöntött be. Mivel a modern világban már rendkívül könnyű kommunikálni, a nyugati világ sokkal nagyobb befolyással bír a Keletre. Számos kínai nyílt meg és változtatott hagyományos elképzelésein, főleg Tajvanon és Hongkongban. Már számos Chi-kung stílust oktatnak nyilvánosan, és sok, addig titkos irat került a nagyközönség elé, így lehetőség nyílik arra, hogy az emberek tanulmányozzák és megértsék a különböző stílusokat. Továbbá így összehasonlíthatóvá vált a kínai Chi-kung a többi hasonló művészettel, amelyek Indiából, Japánból, Koreából és a Közép-Keletről erednek.

(forrás: Dr. Yang Jwing-Ming, A kínai Qigong gyökere)

(szerkesztés alatt…)